Vers

Hát.. pocsék hetem volt, mint már tudjátok. Hazafelé a vonaton írtam egy verset, ami kifejezi kicsit a hangulatom. A Mai napomról pedig majd holnap írok, mert most egyszerűen nem tudok. Tehát itt a vers, címet még nem adtam neki:

Szaladnék, futnék
De nem engedsz.

Láncon tartasz fogva

Melynek kulcsát

magamban hordom

Hogy eloldozzam magam

Eszembe sem juthat,

Csendben ülök börtönömben

tömegben, mégis egyedül.

tömegben, hisz annyira

sokan vesznek körül,

de egyedül, mert

láncaim nem engednek közel.

Szám felpeckelve,

szemem könnybe,

Ha mernék se szólhatnék senkinek.

Sötét van,

hangok hívnak

még sincs, aki értem sírna

nem ölel át senki

nem súgnak fülembe

nyugtató szavakat

Miért is tennék?

Senki nem akar egy lányt,

aki saját démonaival küzd

Először magamat kellene megszeretnem,

hogy mások szerethessenek.

 

Tudom, hogy nem lett valami jó, de próbálkoztam. Holnap leírom, milyen volt a mai napom.

Ahh...

Ma nem volt semmi kedvem semmihez. Konkrétan csak aludni akarok. Örökre. Ott olyan jó békés. Nem zargat senki, nincs éhsés, nincs semmi.
Ma francia órán hányingerem lett, rohadtul fájt a hasam egész órán. És utána is. Angol elõtt(3 órával késõbb) kihánytam azt a semmit, amit addig ettem. Miért nem az ebéd után hánytam? Akkor 400kcalt hánytam volna ki, nem nullát. Ha azt kihányom, akkor a mai nap 500kcal. Így 900. De holnap reggel megyek haza. Végre. És meg tudom magam mérni mára volt kitûzve az 50 kg, nagyon remélem, hogy sikerült elérni. Mindenki azt mondja, hogy fogytam. Az egyik barátnõm meg azt, hogy tavaly sokkal jobb alakom volt. Tavaly 59 kiló voltam, nem lehetett jobb alakom. Egy bálna voltam. Mondjuk még mindig az vagyok. Egy dagadt kurva.

Borzalmas

Sziasztok! Amint látjátok, szereztem netet, de telefontról vagyok, ezért elõre is elnézést a helyesírási hibákért!
Az eddigi hetemet legjobban ez a szó jellemzi: borzalmas. Lelkileg is a padlón vagyok, megállás nélkül veszekszem a szobatarsaimmal, a suliba a baratnõimmel, rengeteg a tanulnivaló, egy raklapnyi bepótolnivalóm van.
Egyetlen dolgot csináltam jól: a koplalàst. Az eddigi legroszabn napom is 1000 kcal altt volt. A legjobb 300 kcal volt. Én nem látom magamon a változást, még mindig dagadék vagyok, de a szobatársaim azt mondják, fogytam. És a legfõbb veszekedési téma az étrendem lett. Én ugyan nem mondtam el nekik, de már nem veszik be a "suliba ettem" szöveget.
A reggelimet se vihetem el suliba(az elsõ kukába landol általában), elõttük kell megennem. Nem tudom, miért foglalkoznak velem. Miért érdekli õket, mit eszem, ha úgyis mindig veszekszünk? Ha nem lennének ilyenek, minden nap 300 kcal alatt lennék, mert nem vagyok éhes, csak azért eszek, hogy ne cirkuszoljanak.
A var felszakadt a sebemen tesin, véres lett a nacim, de szerencsére senki nem vette észre. Nem tudom, mit mondtam volna, ha igen.
Holnap is írok szerintem egy rövid posztot, de nem biztos, mert kèmiából írok pénteken és rengeteget kell rá tanulnom.

Gyors helyzetjelentés.

A mai nap.. Hát, nagyon jól indult, 50, 6 kg-ot mutatott reggel a mérleg, büszke voltam magamra. Nem is voltam éhes, minden rendben volt.Aztán jött az ebéd. Húsleves, rántott dolgok, lecsós szelet, tarhonya, krumplipüré. Egy fél tányér húslevest ette, hogy azért legyen bennem valami, utána bementem a szobába. Tíz perc múlva anya szólt, hogy kész a rántott csirkeszárny, menjek enni. Hát én hülye, mentem is. Nem voltam éhes, tök jól voltam, erre bezabáltam három nagy csirkeszárnyat. 630 kcal a levessel együtt. Annyira fáj tőle a hasam. Ha ki akartam volna hányni, sikerült volna. De bűnhődni akarok minden egyes falatért, ami lemegy a torkomon feleslegesen. Ha ez a büntetés, akkor legyen. Szóval még most is fáj a hasam a délben bezabált csirkeszárnytól, fel vagyok puffadva, és iszonyú bűntudatom van. Hát lehet is.
Amilyen nagy disznó vagyok, azon csodálkozok, hogy még nem röfögök...
A tegnapi akcióm után, most eléggé fáj a sebem. Megérdemlem.
Fél hétkor indulok vissza Miskolcra. Kicsit félek. Nagyon félek. Rettegek. De akkor is vissza kell mennem. Azért a pár jó dologért, ami ott van:

1. Cigi. Több, mint egy hete nem cigiztem, ami azért bosszantó, mert a kolis szekrényemben ott raboskodik egy egész doboz dupla pattintós marlboro. Egész héten azért fájdítottam a szívem.
2. Máté. Már hiányzik. Nagyon.
3. Suli. Akármennyire nem szeretek tanulni mostanában, a  sulit azt imádom. 

Hát, akkor megyek pakolni. Legrosszabb esetben pénteken vagy szombaton hozok posztot, de az akkor nagyon hosszú lesz. Remélem, mire hazaérek elérem minimum ez első célt. Amit ugye csütörtökre tűztem ki. még négy napom van, hogy leadjak 0,6 kg-ot. Menni fog!

Kezdődik előlről.

Borzalmas estém volt. Miután megírtam az előző posztot, elkezdtem olvasni.(Csillagainkban a hiba. Nagyon jó könyv, kár, hogy csak most szántam magam rá. Eddig visszatartott a sok pozitív kritika. Azt hittem, olyan, mint az alkonyat-sok sztárolás, szar könyv-, de ez tényleg jó. Mindegy, nem ömlengek a zárójelben) Aztán egyszer csak bekattant valami. Sírtam, ütöttem a földet, nem kaptam levegőt, csak a "szokásos" pánikroham. De most nem tudom, miért megint visszatértem a rossz szokásomhoz. Előkerült a penge. A combom vagdostam szét, a bugyi vonalánál(jé, még bekattanva is törődök azzal, hogy ne látszódjon), elég durván. Kevésbe lett volna durva, ha több helyem van, de így még most is vérzik. Több, mint 2 hónapja küzdök ellene, nem vagdosom magam, erre most megint meg kellett tenni. Egy csődtömeg vagyok. Erre se vagyok képes. Pedig ez tényleg nem sok. Csak annyi, hogy ne csúfítsák el a sebek és a hegek a már így is elég ronda testemet. És hogy ne okozzak csalódást anyának, ha meglátja. Mert mikor már harmadszorra vagy negyedszerre látta meg, akkor már csak azt  kérdezte meg, hogy miért kell ezt csinálnom. Aztán sírt. Akkor határoztam el, hogy nem csinálom többet. Nem éri meg ez a kis megkönnyebbülés azt, hogy anya szenvedjen. Inkább engem öljön meg belülről.
Miután lefertőtlenítettem a sebet, leültem tumblrizni és facebookozni. Persze tumblira is a hangulatomnak(szar) megfelelő képeket raktam ki. Aztán kértem egy véleményt egy lánytól a trumblimról. Elküldtem neki linkben, körülbelül öt perc múlva ezt írta: "Hallod, mi a baj?" Ennyire egyértelmű lenne a tumblim? Vagy ennyire egyértelmű, vagy pedig csak nagyon jó emberismerő ez a lány. De megfejtette. Anélkül, hogy én bármit is mondtam volna neki. Levágta az önértékelési problémát, a vagdosást, azt mondta, hogy szerinte fogyni is akarok.(ez így nem igaz, nekem fogynom kell)
Elmondtam neki. Egy idegen csajnak azt, hogy mi zajlik bennem. És megértett, segíteni akar rajtam. Ezt küldte nekem:(kép)

Annyira jólesett! Egy tök ismeretlen csajnak sikerült belém egy kis önbizalmat önteni. Nagyon hálás vagyok neki. Sokat beszélgettünk, és azt mondta, bármikor kereshetem, ha baj van, ő megpróbál segíteni. Komolyan mondom, szerintem nem sok ilyen  emberrel találkoztam életem során. Kedves segítőkész és megértő. Csak ilyen embereknek kellene lenni a földön.
Ha véletlenül elolvassa a blogom, innen is köszönöm neki a segítséget, nagyon sokat jelentett. ♥

Lonely.

Hát.. a mai nap az elég pocsék volt. Először is, mert még egy kicsit a tegnap este hatása alatt állok. Kibaszottul fáj. Nem tudom, mivel érdemeltem ki azt, hogy mindenki utál. Talán az a baj, hogy dagadt vagyok. Hiszen ez az egész arról szólt. Hogy az 51 kilómmal nem lehetek anorexiás. Csak egy wannarexiás kurva vagyok. Fáj, de ez most adott egy löketet, hogy azért is megmutatom neki. Nem fogom feladni, most ha beledöglök is elérem a 16-os BMI-t. Tudniillik van egy olyan tulajdonságom, hogy ha azt mondják, hogy nem tudom elérni, akkor addig csinálom, amíg el nem érem. Hát amit most mondtak, az eléggé felhúzott, szóval készüljetek fel, hogy nem állok meg a 16-os BMI-ig. Sőt, azután se.

Tegnap este 51,3 kg voltam, ma reggel pedig 51. Azért ez is valami. Holnap remélem, már ez alatt leszek. Ami nem túl valószínű, mert a 170 kcal-os reggeli után a barátnőm kihívott sétálni, és naná, hogy cukrászda lett a vége. Egy negyed palacsintatortát(123) tudott belém erőltetni, étcsokival(157) a tetején, egy csomag ropit(50), és 3 szem mandulát(20). Így kb. 520 kalóriát ettem ma. Nem tűnik soknak, de a nagy része szénhidrát. Lehet, hogy nem fog sikerülni holnapra fogynom. Ez most elkeserít. Annyira feszül a gyomrom. Pedig tegnap és tegnapelőtt sokkal többet ettem.
Megyek, gyorsan megmérem magam!
50,8! Ez az! Pedig azt hittem, hogy többet fog mutatni. Nagyon rég nem mutatott ilyen kicsi számot. De nem vagyok elégedett. Azon agyalok, hogy ha nem ettem volna meg a tortát, a csokit vagy a ropit, akkor még kisebb számot mutathatna. De én ilyen gyenge sz*r vagyok, hogy nem tudok rá nemet mondani.

Holnapra két tányér üres húslevest tervezek, de nem tudom, anya mit főz ebédre, mert abból is muszáj ennem. Ha mázlim van, letudhatom egy kis főtt hússal és főtt répával. Ha nem, akkor anya tuti valami kalóriabomba kaját főz, amiből belémtuszkol egy hatalmas adagot. De holnap végre megyek vissza a koliba.
Ezzel csak pár baj van:

1. Nem tudok annyi étkezést ellógni, mint itthon
2. Nincs mérlegem, nem tudom magam mérni péntek estig.
3. Nincs netem, ezért írni se fogok tudni olyan gyakran, max egy poszt lesz. Az is csak akkor, ha sikerül a routert szerezni barátnőmnek. Amit egyenlőre erősen kétlek.
4.  Nincs kedvem suliba menni.

Ki vagyok?

Ma azt mondták nekem, hogy nem tudják, ki vagyok. De tényleg. Ki a büdös franc vagyok én?
Most elmondhatom a sablon szöveget, hogy:

Kovács Pálma vagyok, 15 éves, a Miskolci Herman Ottó gimnázium tanulója. Öt éve gitározok, imádom az állatokat. Van három testvérem, a szüleim elváltak, így egy nevelőapa is "besikeredett".

Ez egy erősen cenzúrázott, rövidített változat. a valódi valahogy így hangzana:

Kovács Pálma vagyok. 1999-ben születtem, Göncön. Amíg ott éltünk, minden tökéletes volt az életemben. Aztán jött egy árvíz, a házunk lakhatatlan lett, költöznünk kellett. Vettünk egy házat Encsen, ahol azóta is élünk, de a tökéletes élet nem tért vissza. Apám alkoholista lett, egy héten kétszer-háromszor kék-zöldre verte anyámat. Mivel a munkahelyén is ivott, így kirúgták. Addig ugye szinte csak az ő keresetéből éltünk, ezért anyagi gondjaink is lettek. Az egyik balhé után(amik addigra mindennapossá váltak), amikor papa majdnem ájulásig fojtogatta anyut(persze mi is végignéztük), elegünk lett, elköltöztünk nagymamámhoz.(akit imádok, a legjószívűbb ember a világon) Ott éltünk majdnem fél évet. Aztán apa felköltözött Pestre. Azóta csak egy évben négyszer-ötször látom. Akkor is hullarészeg. Szerintem évek óta nem láttam józanul, max. reggel, ha sikerült felkelnem, mielőtt piálni kezdett.
A váláskor törtem össze először. Addig apa volt az én legjobb barátom. Megértett, mindent elmondhattam neki, rengeteget volt velünk, minden este játszott velünk. Azóta pedig gyakorlatilag ő eltűnt. Valaki "beköltözött" a testébe,  vagy nem tudom, de biztos nem ő az, aki ezeket csinálja. Az igazi apát legutoljára ezen a nyáron láttam. Főztünk együtt, játszottunk, mint a gyerekek, vagy húsz filmet megnéztünk. Legtöbbször úgy gondolok rá, mint egy halott emberre, akinek a szelleme nagyon ritkán visszajön, és vigyáz rám. De a szívem legmélyén tudom, hogy igazán soha nem fog visszatérni.
A következő törésem, ami még most is tart, körülbelül akkor kezdődött, amikor nagyapa meghalt. Nagyon sokáig gyászoltam, valójában még mindig gyászolom. És ez a gyász rossz irányba fordult el velem. Egy egyszerű diéta volt, hogy egy kicsit fittebb legyek. Aztán átcsapott valami másba. A gyász depresszióba, a diéta pedig anorexiába(???Lásd:később). Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy állandóan szomorú vagyok. Még akkor is szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy felvettek álmaim gimiébe. Egy hülye vita után a nevelőapámmal(aminek a végén felpofozott), azt vettem észre, hogy a fürdő padlóján vagyok, sírok, és csak azt akarom, hogy vége legyen. Ott volt egy penge a mosdó szélén, én meg azt gondoltam, miért ne. És megtettem. És aztán még rengetegszer. Aztán csökkentettem a kajaadagomat, egyre kevesebbet vittem be. 59 kg-ról indultam, és 51 lettem Júniusra. Aztán jöttek a falások, és azóta kétszer értem el az 51 kg-ot.(Augusztusba, és most). 60 és 52 kg között ingadoztam. Rengetegszer meg akartam gyógyulni.(minimum 10 ilyen kísérletem volt). Volt, hogy csak meg akartam halni.
A nevelőapám. Hát, lassan két éve él velünk, anya nagyon szereti. Ettől függetlenül egy igazi seggfej. Volt olyan, hogy beszéltem vele szerdán, hogy kellene egy kis pénz a koliba, vagy várjon meg pénteken, had menjek vele haza. (persze a pénzt anya küldte volna) Azt mondta, megvár, költsem el nyugodtam a pénzem. Én hülye, el is hittem, és elköltöttem. Utána megvárt? Persze, hogy nem. Annyira rossz volt ott állni, egy kávéra alig elegendő pénzzel, és haza kellett volna jutnom valahogy, akkor is, ha csak fél óra volt. Hamarabb végzett a melóba(Miskolcon dolgozik), és elindult haza. Már Miskolc végén járt, amikor anya könyörgésére visszafordult értem, én amúgy öt perccel azután véheztem, hogy ő el akart indulni.
A családom, amúgy utál. Én vagyok a fekete bárány. Mert jó gimibe járok, más az ízlésem, mint nekik, és mert gyakran hamarabb beszélek, mint gondolkozok, ezért sok a konfliktus. Van egy hónapban egy-hét jó pillanatunk, akkor szeretem őket. Amúgy pedig ők is nagyban tehetnek arról, hogy utálom magam. Volt olyan, hogy miután öt napig 300 kcal-on tengődtem, leültem megenni egy tányér levest, odajött a nővérem és elkezdte beszélni, hogy egy hájas disznó vagyok, nehogy megegyem, mert még tovább fogok dagadni. Szerintem nem kell mondanom, hogy azonnal letettem a kanalat, bevonultam a szobába, és nem ettem aznap többet, plusz jól szétvagdostam magam. És ez csak egy eset a sok közül. A Bátyám például állandóan digi-daginak hív. A húgom malacnak. És még sorolhatnám.
Anya nagyon büszke rám, de mivel sokat dolgozik, hogy eltartson minket, ezért gyakran feszült, ideges, és rajtunk tölti ki. Mostanában gyakran veszekszünk. De tudom, hogy mi négyen vagyunk neki a legfontosabbak a világon, és hogy nagyon szeret minket.

Hát ez vagyok én. Vagyis a múltam. Hogy most ki vagyok, azt valójában magam sem tudom. De a blog címe talán elmondja valamennyire: Ana foglya.

Felmerült egy kérdés, ami nagyon elgondolkoztatott: Honnan tudom, hogy anorexiás vagyok, nem wannarexiás? ezt válaszoltam:

"Az a baj, hogy fogalmam sincs. Így, hogy rákérdezel konkrétan, miért, így nem. Nem tudom. Csak érzem belül, hogy valami nincs rendben velem, hogy ez a fogyásvágy nem normális, és nem tudom, ezt vettem észre magamon."

Szerintem a fentiekből, és ebből a válaszból eldönthetitek ti, hogy szerintetek mi vagyok. Mert engem már tényleg nem érdekel. De valahogy AZ a megjegyzés akkor is bántott. Először nem tudtam megfogalmazni, aztán beszéltem valakivel, aki ezt mondta rá:

"nekem főleg az lenne a wtf, hogy én itt komoly lelki problémákkal küzdök, s nem elég, hogy az életben nem veszik észre, még azok sem fogadják el, akik elvileg ugyanebben a szarban vannak"

Ez pontosan leírja, mi van bennem. Köszönöm, hogy ti is, akik az egyetlen támaszom voltatok, kigúnyoltatok, és megvetettetek. De azzal is beértem volna, ha csak azt mondjátok, húzzak el a büdös francba, mert leszartok. Az nem fájt volna ennyire.

Siker

Tegnap 53 kg voltam délelőtt, ez esti mérésnél pedig "csak" 52,3. Már ennél a számnál is majd' kiugrottam a a bőrömből, de amit reggel mutatott, az maga volt a csoda! Augusztus eleje óta nem mutatott ilyen szép számot. 51,5 kg!! A BMI-m már 18-al kezdődik(18,73). Még így is nagyon sok, de közelít a 18 alattihoz. Annyira örülök. Tudom, hogy beteges, ha egy kijelző által mutatott szám tud csak boldogságot adni, de nem érdekel. Most nem, mert most éppen boldoggá tesz.

Tudom, hogy most csak a salakanyag megy le, azért haladok ilyen gyorsan, később nem megy majd így.
A reggelim 290 kcal volt, mert anya kitalálta, hogy tartsunk egy közös reggelit, hogy tudjunk beszélgetni. Hát ezért ettem ilyen sokat reggelire.
A vacsorát nem fogom megúszni, valószínűleg egy tányér üres gulyáslevest kellesz ennem. (200 kcal.) Túl sok, és valószínűleg egy kenyeret is meg kellesz hozzá ennem,(190 kcal) de ha mázlim van, anya engedi, hogy kiflit egyek helyette.(140 kcal)
Így jó esetben 590 kcal tudom zárni a napot. De lehet, hogy vacsiznom is kellesz, akkor több lesz.

Miért kellenek ezek a közös étkezések? Eddig olyan jól megvoltunk nélkülük, senkit nem érdekelt, csak vasárnap délben ettünk együtt. Most akkor miért kell játszani a jó családot? Mert fenn akarja tartani anyu a látszatot, vagy csak rendbe akarja tenni az elrontott éveket. Nem tudom. De ez így akkor is egy kalap sz*r. Így minden napot, amit itthon töltök, 1000 kcal körül kellesz zárnom. Ami sok. Nem lehetek 45 kilós, ha napi 1000 kcal-t eszek.

Mindannyian tudjuk, a vékony lányok nem esznek. Ők már kiszabadultak az evés börtönéből. Nekem is ki kell. Ki is fogok. Majd ha 35 kg leszek. Szép vékony. Soha többet nem emelem majd a számhoz a villát.

Elit gimi.

A bemutatkozásnál írtam, hogy egy elit gimibe járok. Igen, Miskolc legjobb iskolájának tanulója vagyok. És egész elfogadhatóan teljesítek.Na jó, van pár négyesem Népszerűségem is elfogadható, rengeteg barátom van. Meg jó néhány utálóm is.
Mindig megkérdezik, nem-e nehéz, nem-e túl nagy az elvárás. Egy jobb hetemen kiröhögöm őket, hogy ez nem is elvárás, amit itt kérnek, mert játszva teljesítem. A rosszabbakon pedig minden másodperc, amit egyedül töltök bőgéssel telik, mert megaláznak, kinevetnek.
És ezeket nagyrészt nem a diákok teszik, hanem a tanárok.Engem például a matektanár. Múltkor 45 percig álltam a táblánál, mert 3 percet késtem, ebédelni voltam.(Megjegyzem, nem csak én késtem) Megalázott, lehordott mindennek, mert nem tudtam 2 összefüggést, ami Pitagorasz-tétellel is ugyanolyan jól kiszámítható volt, sőt, talán még gyorsabban is. Ráadásul ezek nem csak velem történnek meg, másokat is ugyanúgy megaláznak tanárok, azok is, akiket én a legjobbaknak mondok, mert megértőek és jól tanítanak. Ez ilyen.
A diákokban egy közös van: Mindenki rohadt okos. És ez nem irónia, mert tényleg mindenki okos. Még a leghülyébb szőkített hajú kurva is. Ezen kívül elég vegyes a társaság. Vannak stréberek, akik tényleg csak a tudásuk miatt maradtak bent(igen, ide nem csak felvételt kell nyerni, hanem bent is kell maradni), vannak átlagosak, akik közepesen okosak(de még így is magasan átlag felettiek), közepesen szépek, és közepesen népszerűek. Ez egy felejthető kategória. Mert a stréberek, és a jó fejeket rögtön megjegyzi az ember, hát őket nem. Van olyan évfolyamtársam, aki odajön hozzám köszönni a villamosmegállóban, és meg mernék rá esküdni, hogy még soha nem láttam. Köszönök neki, aztán elkezd fecsegni, és rájövök, hogy valószínűleg egy évfolyamba járhatunk, mert a kopasz avatóról beszél. Hupsz...És van az utolsó kategória: Népszerűek, okosak, szépek. Belőlük úgy 10-15 van egy osztályban, és ők(mi) alkotják(juk) az igazi osztály-és iskolaközösséget. Óvatosan mondom, hogy én is közéjük tartozom. Nem a legfelső szinthez(igen, itt is vannak szintek), de ott vagyok. Ez a legkegyetlenebb társaság. Egy kívülálló azt hiszi, rengeteg barátunk van, megbízunk egymásba, de ez rohadtul nem így van. Valójában kurvára egyedül vagyunk. Ha megbíznánk egymásban, hátba szúrnának. És könnyen az átlagosak között találnánk magunkat. Nagyon nehéz ide bekerülni, és nagyon könnyű ki. De kurva jó ide tartozni. minden hétvégén bulik, a legtöbb tanár imád minket. Ja, még valami: A népszerűek elég gyakran egymás ágyába bújnak(értsd:minden nap máséba), a lányokat tárgyként kezelik, adogatják egymásnak. Mondjuk ők sem szentek, örömmel másznak be a gazdagabbnál gazdagabb srácok ágyaiba a negyven kilójukkal. Igen, ők alapból ilyen szép vékonyak. Minden csaj olyan, mint egy modell. Tökéletes alak, szép haj, arc, és márkás ruhák.
Hát, úgy röviden ez a sulim.. néha utálom, néha imádom. De semmi pénzért nem hagynám ott.

Tehetetlen.

 Itt vagyok egyedül, Encsen. Ő pedig ott vár rám Miskolcon. Baja van, tudom. Mindenki ezzel van elfoglalva, de senki nem hajlandó közölni, hogy mi. Idegesít. Legszívesebben most felállnék és pizsamában rohannék hozzá. Diósgyőrbe, A panelház hetedik emeletére. Ott ül az ablakba, tudom. Mindig ott ül, ha valami gondja van. Annyira hiányzik. Csak azért nem futok, mert tudom, hogy nem lenne rám kíváncsi. Neki más kell. Pedig én annyira szeretem. Senki nem fogja tudni őt annyira szeretni, ahogy én. Olyan, mintha egy kést szúrtak volna a szívembe. Tehetetlen vagyok.
 Ez a hét egy szenvedés volt nélküle. Igaz, akkor se beszélünk sokkal többet, amikor ott vagyok a suliba, de legalább láthatom a mosolyát, hallhatom a hangját, és érezhetem a semmivel össze nem téveszthető illatát. Az illata a kedvencem. Semmi különös nincs benne, egyszerű öblítőillat. Mégis mindig felismerem, ha megérzem valahol. Múltkor a villamoson éreztem, gondoltam, hogy valaki biztos ugyanolyan öblítőt használ, mint ő. De nem. Amikor leszálltam a villamosról láttam, hogy ott van. Edzésre ment, hokiütővel a kezébe. Nem látott. Másnap mondtam neki, és kérdezte, hogy miért nem szóltam utána. Hát azért, mert olyan jó volt csak nézni, és olyan jó volt, hogy felismertem az illatát. Meg mit mondtam volna neki? "Szia, Máté! Felismertem a villamoson az illatod! Látod mennyire szerelmes vagyok beléd?" Kicsit hülyén hangzott volna. Lehet, megint leordította volna a fejem. Ugyanis az az egyik szokása. Ha véletlenül valamit rosszul csinálok, amihez neki is köze van, egyből leordítja a fejem. Olyankor úgy beszél velem, mint egy kutyával. Hogy miért szeretem még mindig? Mert ős is egy ember, neki is vannak hibái. Nekem az anorexiám, neki ez. Így vagyunk egyenlőek.

Új terv

A mai napon újrakezdek mindent. Megint alig fogok enni, eljárok majd edzeni, nem lógom el az aerobikot. Tervem:

Reggeli: a kolis kajának a fele, ha itthon vagyok, akkor semmi

Ebéd: A sulis kaja fele, itthon ha el tudom lógni, akkor semmi, ha nem, akkor nagyon kevés.

Vacsora: A kolis kaja negyede, itthon ha el tudom lógni, semmi, ha nem akkor a fele.

Tudom, hogy ez így sok, de ahányszor csak tudom, el fogom lógni. És pl: ha reggelizni lemegyek, akkor vacsorázni nem, vagy fordítva. Zöldséget és gyümölcsöt korlátlanul ehetek, az segít a fogyásban. Naponta minimum 1,5 liter víz, cigi maximum 2 szál. 

Kidolgoztam egy büntetési rendszert, hogy ne kapjak rossz jegyeket:

1-est kapok: egy nap fast

2-est kapok: egy nap csak az ebéd negyede

3-ast kapok: egy nap csak az ebéd fele

4-est kapok: egy nap ebéd fele+ vacsi fele

Úgyis féltem annyira a gyomrom, hogy ne kapjak rossz jegyet, ha rosszat kapok, akkor pedig legalább fogyok. 

Ma reggel is binge volt, úgy ahogy két hete folyamatosan. felzabáltam 774 kcal-t. Azóta megcsináltam a tigh gap edzést, és most megyek 10 perc hideg zuhanyra, ami elméletileg 400 kcal. 

Good by! 

Magamról

 Azért kezdtem el írni ezt a blogot, mert ki kell beszélnem magamból mindazt, ami velem történik, ami bennem lezajlik. Mert nem normális, hogy napokig alig eszem, hogy utálom magam. És erről senkinek nem mondok semmit. 

 Hogyan kezdődött? Én sem tudom, fokozatosan alakult ki bennem ez az egész. Sokáig a 2014 Március 10.-ét tekintettem a kezdetnek (Akkor halt meg nagyapa), de nem így volt. Akkor már benne voltam a sz*rban.  Különben nem hibáztattam volna érte saját magam.

 Amúgy én Pálma vagyok. 15 éves, elit gimnáziumba járok, jók a jegyeim, sok barátom van. Mindenki azt mondja, hogy tökéletes az életem. Ha ők azt tudnák! Gyakran van olyan, hogy nem azért nem eszem, mert le akarok fogyni, hanem mert nincs mit. És amikor a saját anyám mondja rám, hogy egy csődtömeg vagyok, nem tudok semmit rendesen megcsinálni, kurva vagyok, stb. Ha ezt látnák, nem mondanák, hogy tökéletes vagyok, rögtön nem lenne ilyen sok "barátom". Ha tudnák, hogy anorexiával küzdök, akkor meg végképp mindenki otthagyna a szarban. Mert nekem igazából senkim nincs, olyan, aki igazán ott áll mellettem, akinek elmondhatnám, mit gondolok, mit érzek. Ha elmondanám, hamis barátaim se lennének. 

A magasságom 165 cm,tudom, hogy kevés!. A súlyom (jelenleg!!) 53 kg, tudom, hogy kurva sok. A BMI-m 19,47. 

1. Célom: 50 kg, 18,37-es BMI. Egy hét múlva, ha minden jól megy, már ezt a számot fogom látni a mérlegen. 
2. Célom: 48 kg, 17,63-es BMI. Hivatalosan is anorexiás lennék ezzel a számmal. A mikulást már ezzel szeretném várni.
3. Célom: 45 kg, 16,53-as BMI. Amikor a távoli rokonok hazajönnek karácsonyra, el fog akadni a lélegzetük, milyen szép vékony vagyok. Én meg csak mosolyogva fogom nekik mondani, hogy "az ilyen alkathoz születni kell". (Ezt mondta az egyik unokatestvérem, aki nagyon vékony, és panaszkodtam neki, hogy miért vagyok én ilyen dagadt.)
4. Célom: Tartani a 45 kg-ot, esetleg még lejjebb menni.  

Az önútállatomról annyit, hogy gyűlölöm, hogy nem vagyok képes megcsinálni semmit normálisan, legyen szó iskoláról, fiúkról, anáról. Ezért szoktam megvágni magam. Nem mélyen, nem feltűnő helyen, de valahogy le kell vezetnem a felgyülemlett érzelmeket, és eddig ez az egy módszer használt. Szerencsére már 2 hónapja "tiszta" vagyok.

A cigi. Tudom, hogy nem kellene, tudom, hogy egészségtelen, de megnyugtat, eltelít, talán ez is levezeti egy kicsit az érzelmeket. Dupla pattintós marlborot szívok.   Finom mentolos. Anyáék nem tudják, nem is fogják, ha rajtam múlik.

Hosszabb bejegyzéseket hétvégén fogok tudni hozni, mert kolis vagyok, és nincs laptopom. Telefonról, ha összejön a wifi(barátnőm akar szerezni egy routert), akkor rövidebbeket hozok hétköznap.