2014. december 31., szerda

2015.

Először is boldog újévet szeretnék kívánni minden olvasómnak! Remélem ez az év nem lesz olyan szar, mint a többi.
Most pedig szeretném felsorolni újévi fogadalmaimat:
1. Lefogyni
Ez a legfontosabb mindegyik közül. Addig kell fogynom, amíg el nem tudom fogadni magam. Vagy amíg el nem fogyok.
2.Vegetáriánusnak lenni.
Legalább egy hónapig. Amúgy nagyon szeretem a húst, de tisztelem az állatokat, és azzal, hogy egy évben egy hónapig nem eszek húst, szerintem megadom nekik a tiszteletet. És ha működik a dolog, akkor marad így.
3. Javítani a jegyeken
Most van 1-2 hármasom is, és egy biztos marad. De javítanom kell. Minimum egy jegyet mindenből, amiből nem ötösre állok.
4.Megszerezni Mátét.
Nem pótlék kell. Csak ő. Mert nélküle nem érek semmit. Kell nekem. Szeretem.
5.Kedvesnek lenni mindenkivel.
Mert ez így nem megy, hogy mindenkivel mindig bunkózok. Oké, hogy nekem így könnyebb, de másokat megbántok vele. És a végén még olyan lelki roncsok lesznek, mint én.

A szilveszteremről pedig annyit, hogy apánál töltöttem. És binge lett. És biztos, hogy nem vagyok 50 alatt. De fogok venni egy mérleget, és az első alkalomkora, mikor ráállok 50 alatt kell lennem. Mert azt még pár vágás után megbocsájtottam, hogy most nem lehet, meg, de azt nem fogom. Nem érdekel, mit fogok érte leszenvedni, de meg kell csinálnom. 
Az estém pedig apánál töltöttem. Összegyűltünk páran, és kártyáztunk. Éjfélkor majdnem sírtam. Most is majdnem sírok. Igen, Máté miatt. Vagy nem is miatta, hanem érte. És miattam.Mert én rontottam el. Lehet, hogy csak azzal, hogy túlságosan közömbösnek mutattam magam. Pedig ha tudta volna, mennyire érdekel! Ha tudná, mennyire szeretem! Magamnál jobban. Mondjuk az nem nagy teljesítmény. Magamnál szinte mindenkit jobban szeretek a világon. De ezt értsétek metaforikusan. Mindennél jobban szeretem Mátét a világon. És azért, hogy ő szeressen, lehet hogy csak le kellene fogynom. Lehet, hogy nem jön be. Hiszen mindig mondja, hogy hülye vagyok, ha fogyni akarok. De be kell jönnie. Vagy ha ne akkor legalább beledöglök. 

2014. december 29., hétfő

2 nap szilveszterig

Ma egykor keltem, mégis csak a reggelit sikerült megúsznom. Az ebédem pedig egy tál hagymaleves volt egy szelet kenyérrel. Sok, de még elviselhető. Azóta pedig még nem ettem. Viszont reggel is és most is mértem magam. Nem tudom, miért. Úgyis mindig túl sokat mutat. Jó, sokszor előfordul, hogy egy kicsit kevesebbet, mint előző nap, de mindig túl sok. Csak a nulla lenne elég. De ez mindegy, hiszen a mérleg nagyon nem nullát mutatott nálam. Reggel 51,25 kg, most pedig 51,7 kg voltam. Kibaszottul sok. Gyűlölöm magam érte. De a majdnem 50 dekás hízásnak az is lehet az oka, hogy kb. 4 litert megittam ma.Rohadtul ajánlom magamnak, hogy holnap reggelre ez lemenjen!
Csináltam egy bodycheck képet, de olyan dagadt vagyok, hogy inkább nem töltöm fel. Komolyan a hányinger kerülgetett, ahogy ránéztem. És mivel nem akarom, hogy csekély számú olvasóim között járvány törjön ki, ezért nem mutatom meg.
Holnap mégsem megyek Miskolcra. Helyette itthon leszek, vagy apánál. Még nem tudom. Attól függ, mennyire leszek éhes. Ha nagyon, akkor itthon maradok, ha nem, megyek apához. Nem tudom, hogy kapcsolódik össze a kettő, de így döntöttem. Enni még nem tudom, mit fogok. Ha 51 kg felett leszek, akkor semmit, ha alatta, akkor max 500 kcal-t. Nem tudom, miért csinálom ezt. "Ha ez lesz, akkor ez fogom csinálni, ha az, akkor azt." De megnyugtat az egész, hogy van tervem mindenre.
                                               (Hányszor mondtam már ezt?)

2014. december 28., vasárnap

Új év, új esélyek, vékony én.

A címből úgy tűnhet, hogy végre valami pozitív posztot hozok. Hát nem. Ez egy terv arra, hogy az új évig hátralévőm időben hogy tegyem magam tönkre. Mert a mai nap megint binge volt. És ha nem csinálom ezt a három napot normálisan meg, akkor nem leszek 50 kg alatt újévre. És ez az egyetlen dolog, amit addig megígértem magamnak. És ha nem tudom megtenni, hatalmasat csalódok magamnak. Olyan lenne, mintha a saját anyám elfelejtette volna a szülinapomat. Szóval most ezt most rendesen meg kell csinálnom! Tartozok ennyivel magamnak. Szóval:
Hétfő: Holnap. Ma elég későn fogok elaludni (konkrétan holnap), ezért későn is kelek fel.---> ellógom a reggelit és az ebédet. Utána pedig nem eszek, amíg már nem kaparom a falat az éhségtől. Akkor eszek egy tányér leveskockás levest. (20kcal.) Ha még egyszer ilyen éhes leszek, megehetek még egy darab répát.(25 kcal) Így eszek is valamit, de mégis 50 kcal alatt zárhatom a napot.
Kedd: Fél kilenckor indulok be Miskolcra, és hétkor érek haza. Tudom azt mondani, hogy ettem ott. Veszek cigit, találkozok Balázzsal, sétálgatok. Amúgy semmi dolgom nem lenne, csak Balázzsal találkozok, az 2 óra. De nem megyek haza a hamarabbi vonattal, nehogy megtömjenek otthon. Vicces lesz. Szerintem el fogom szívni az egész doboz cigit, amit veszek. Enni pedig csak egy csomag rágót tervezek, és max egy zéró energiaitalt.(Pfuj..)
Szerda: FAST! És vízből is max fél liter. Minél kevesebbet kell mutatnia a mérlegnek, amikor éjfélkor ráállok. Tudom, beteges, hogy pont éjfélkor fogom magam megmérni. Most képzeljetek el egy nappali közepén meztelenül egy hájas lányt, aki éppen a mérlegre áll rá, amikor az óra elüti az éjfélt és a tévében elkezdődik a himnusz. De nekem hatalmas örömöt jelentene, ha akkor a szám, amit a mérleg mutatna, akár egy dekával is 50 kg alatt lenne. Mert most ez minden álmom. És akármennyire beteges, meg fogom tenni.
Utána pedig: Kezdődhet az új év az új, 50 kg alatti énemmel!

Linzer binge.

Ma is délben keltem. Ez jó dolog, mivel így megúszom a reggelit, és ha mázlim van, akkor az ebédet is. Ma is sikerült ellógnom mind a kettőt. Reggeli gyanánt pedig egy répát szándékoztam enni. Meg is ettem, de utána megláttam a linzereket az asztalon. Olyan gyönyörűek voltak, szinte mondták, hogy egyem meg őket. És én hülye(dagadt, hájas, ribanc, genyó, fasz) meg is ettem négy darabot. Gondoltam, ez még nem akkora tragédia, ha ma már nem eszek többet. Aztán megnéztem a kalóriatartalmát. 360 kcal/darab!! HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE!! Mit gondoltam? Hogy van bennük 50 kcal? Már rákészültem, hogy megint szét lesz vagdosva a combom. De keresgéltem tovább, mert ahogy a fejemben átpörgettem a hozzávalóinak kalóriatartalmát, úgy nem jöhetett ki 360 kalória darabonként. Meg is találtam, hogy mi volt a hiba: Én kis linzereket ettem, a 360 kcal pedig a nagyokra vonatkozott. És a kalóriatartalma a kis linzerek darabjának: 107 kcal. Kicsit megnyugodtam, de ez még így is majdnem 500 kalória. De nem annyira vészes, mintha 1500 lenne. És ma már nem adok többet enni a hájas testemnek. Hagyom, hogy magát eméssze fel.
Tegnap este is volt egy hatalmas bingem, vagy 1500 kcal-t zabáltam fel. De Holnap kijavítok mindent. Hiszen 3 napom van, hogy 50 kg alatt legyek. Ha nem, kegyetlenül meg fogom büntetni magam.

2014. december 27., szombat

Teli.

És most kivételesen nem a gyomrom van tele. Igaz, abba is pakoltam már ma, de nincs tele, még talán fogyhatok is. Hanem az elmém. Gondolatok kavarognak a fejemben. Veszekednek egymással. Az egyik azt mondja, Éhogy egyek, mert így meg fogom magam ölni, a másik meg azt, hogy már így is egy elefántcsordának elég lenne az, amit megettem. És nem tudom, melyikre hallgassak. Nem tudom, melyik mondja az igazat. Vagyis de! Tudom, hogy arra a hangra kell hallgatnom, amelyik azt mondja, nem kell ennem. Mert az fogja elhozni az áhított vékonyságot. Minden egyes kalória, amit beviszek, méreg. Méreg, ami lassan öl meg. És minden kalória, amit nem viszek be, az a célomhoz visz egyre közelebb. A célomhoz, amit egyre közelebb érzek. De minél közelebb van, annál jobban kezdek rájönni, hogy soha nem fogom tudni elérni. Túl gyenge vagyok, és túl dagadt. Soha nem leszek még csak 50 kg alatt sem. Nem érhetem el. Mert azzal, hogy egy nap fast, egy nap binge, nem lehet fogyni. Ki kellene tartanom, és nem enni semmit. Akkor talán le tudnék fogyni. De tudom, hogy nem sikerülhet.
Reggel amúgy lejött az unokatesóm, aki katona. Már régen itt volt, amikor felkeltem. Nézte, ahogy megcsinálom a reggeli kávém. Mondta, hogy tud egy jobb módszert arra, hogy felkeljek reggel. Futás. Megkérdezte, elmenjünk-e futni. Gondoltam, miért ne. Szóval belementem. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem hoztam melegítőt, és 5 centis magassarkúba jöttem. A cipőt azt megoldottam, de farmerben futni akkor sem kellemes. Na mindegy, elmentünk futni egy földútra. az eleje egész jól ment az első 3 km-ig. Utána meg fél kilóméterenként meg kellett állnunk. Miattam. Hát, nem mondom, hogy csúcsformában voltam. De a végén megdicsért az unokatesóm, és ez nagyon jól esett. De nagyon átfagytam. -5 fok, és egy szál póló. Nem jó párosítás. De elégettem 40 perc kocogás alatt kb. 400 kcal-t.


2014. december 26., péntek

2. nap

Erről a napról már nem mondhatom el, hogy sikeres fast. Mert nem az. Reggel kezdődött azzal, hogy anya bejött szobámba egy tálca kajával, hogy ennem kell, mert ha nem, pszichológushoz kell járnom. A tálcán volt zöldség, gyümölcs, joghurt, péksütik és csoki. Persze, hogy nem a gyümölcsöt és a joghurtot választottam. Miért is tettem volna? Péksütiket ettem, és a csokit. Ezzel anya megelégedett, én meg legszívesebben elástam volna magam. rohadjak meg! Egy hülye vagyok, ronda, ribanc, dagadék és gyenge.
Azután jött a második "jó" hír. Apánál kell ma aludnom. Utálom, gyűlölöm. Nem akartam idejönni. Ráadásul úgy, hogy anya szólt apának, hogy figyeljen rám, hogy mennyit eszek. Kösz, anyu! Szóval szinte alig érkeztem meg, máris ennem kellett hurkát. Aztán topyojt, amikor kimentünk a városba. Most pedig gulyással kínált. Nem mondta, hogy meg kell ennem, csak kínált. És én rohadt éhes voltam. És elfogadtam, azzal a gondolattal, hogy ha már úgyis zabáltam ma, akkor ez már úgysem árthat.Ne meg egy kanál nutella sem árthat, igaz? Hát DE!! ROHADTUL árthat!! Pedig reggel már 50,8-at mutatott a mérleg. Olyan szép szám volt. Erre én elcseszem. Biztos, hogy híztam. Egy dagadt ribanc vagyok, aki még arra se ées, hogy lefogyjon. Mert mindig, ha sikerül egy fast nap, a rá következő az tuti, hogy binge lesz. Nem vagyok elég jó. Sőt, nem vagyok én jó semmire.Megkérdezhetném, hogy akkor minek élek. De felesleges, mert erre a kérdésre nincs válasz. Nem kellene már élnem. És tudom, hogy ha ma lett volna rá lehetőségem, tettem volna felőle, hogy ne is éljek. De nem tudtam. Egyrészt, mert apa folyamatosan figyel, másrészt pedig én hülye otthon hagytam a pengéimet. Pedig most elég mélyre tudtam volna vágni. Beszedtem volna az összes frontinom, ejtettem volna egy hosszú, mély vágást, és egyszerűen elaludnék. Nem kellene minden hülyeségen aggódnom többet, nem lenne több koplalás, önutálat. De nem tudtam megtenni. Pedig isten a tanúm, mennyire meg akartam. Egy gyenge ribi vagyok, aki még a pengéit se képes magával vinni. De holnaptól mindig lesz nálam, esküszöm!
Holnaptól pedig próbálok fastolni tovább. Ha nem megy, akkor pedig 2-300kcal naponta. Az úgy egy kicsit könnyebb lesz, és talán nem lesz belőle binge. Így végiggondolva az egészet, ha reggel anya nem kezdi el, hogy ennem kell, akkor nem lett volna binge. De nem hibáztathatom. Hiszen ő csak segíteni akar, nem? De akkor miért nem látja, hogy csak árt vele? Mert nem fogok leállni, amíg elég vékony nem leszek. De mikor lesz az? Olyan messzinek tűnik. Annyira lenne kedvem feladni az egészet, abbahagyni a harcot. De nem lehet.Inkább szenvedek, de nem tudom elfogadni a testet, amiben élek. Hiszen ki tudna egy hájas disznó testében élni, amikor tudja, hogy jobbat érdemel, csak küzdenie kell érte? Nem tudom, ki lehet ilyen ostoba, hogy feladja harc nélkül, de én biztosan nem leszek. El kell érnem az álomsúlyt. El kell fogynom. Akkor majd nyugodt lélekkel hagyhatom el ezt a világot.

2014. december 25., csütörtök

Első fast nap.

Ez volt az első nap a tízből. Nem szeretnék semmit elkiabálni, de szerintem sikeres lesz. Kicsit nagyon éhes voltam. Kicsit nagyon fel akartam adni. Azt gondoltam, hogy nem éri meg a vékonyság ezt a szenvedést. De megéri. Már rájöttem. És kibírtam.Eddig. Mondjuk csináltam azt a megrágom-az-ételt-és-kiköpöm-nem-nyelem-le dolgot. Nem vagyok rá büszke. De nem vittem be kcal-t. És ez a lényeg. Mondjuk volt, hogy azt hittem megbolondulok az éhségtől. De elkezdtem ilyen loom bands karkötőt csinálni, és jobb lett. Annyira belemerültem, hogy a végén a karkötő 2 méter kosszú lett.Kicsit hülye vagyok. De ez lenyugtatott. Annyira, hogy már nem is vagyok éhes.
Rengeteget segítettek a Pindúr pandúrok. Köszönöm nekik a támogatást. Vagy 10x lett volna binge, ha nincsenek ott, hogy segítsenek.
Reggel mértem magam, hogy tudjam a kezdősúlyt, és 53 kg voltam. Utálom magam. Utálom, hogy ilyen dagadt szar vagyok. Ezért kell most ez a fast. Meg kell csinálnom. 10 nap étel nélkül. Kemény lesz. De menni fog.
Egy tumblis barátnőmmel összevesztem Mi miatt? Hát persze, hogy az evés miatt. Rá akart venni, hogy egyek. Még mit nem. Azt mondta, nem kell fogyóznom, mert elég vékony vagyok. És csodálatos, gyönyörű és okos. Aggódik értem. Erre ezt írtam neki:
"Köszönöm, hogy segíteni próbálsz! De én nem azt látom a tükörben, amit ti. Kérhetitek, hogy azt lássam, de nem megy! És soha nem is fogom tudni magam úgy látni, ahogy ti láttok. A saját szememben én soha nem leszek vékony, szép, csodálatos. Mert megmaradt bennem az a kép, hogy dagadt vagyok, csúnya, és semmire se vagyok jó. És olyan mélyen magamba vertem ezt a képet, hogy én már nem tudok mást látni. "
Ezen ő megsértődött, azt mondta, hogy nem akarom eléggé, hogy normális életem legyen, és megérdemlem, ha belehalok a hülyeségembe. Hát, köszönöm. Egy baráttal kevesebb. Még egy embert taszítottam el magamtól. A végén már teljesen egyedül leszek. És tényleg bele fogok halni. Legalábbis remélem. De előbb vékony leszek.

2014. december 24., szerda

Újra itt.

Elég sok minden történt, amióta nem írtam. Többek között volt pár fast nap, pár majdnem-fast nap, és jó pár binge. Gyenge voltam. Hülye voltam. Ettem. Sokat ettem. megint 52 kg vagyok. Utálom magam. Nem értem, miért nem tudok végre lefogyni. Nem értem miért kell ebben a testben élnek. Nem értem, miért vagyok egy hájas disznó. És azt végképp nem értem, miért kell ennem. Hiszen akkor érzem magam a legjobban, ha üres vagyok. Akkor miért kell bezabálnom minden második nap? Mert egy csődtömeg vagyok. Egy hájas, dagadt ribanc.
A mai napom is totális binge. Miért ne lenne? Egy csődtömeg vagyok!De holnaptól szünet végéig fast! Nem érdekel, mennyire leszek rosszul mennyire nem tudok aludni. FAST, FAST, FAST, FAST, FAST, FAST, FAST, FAST, FAST, FAST!! 10 nap fast! és naponta minimum egy óra edzés! Meg tudom csinálni! Ha minden jól megy, sikerül ezalatt leadnom 8 kg-ot. Oké, inkbb csak 6-ot. De már akkor is 46 kg lennék! Ezt most meg kell csinálnom! Nem szúrhatom el. Nem szúrhatom el. Most vékony leszek!
Az az igazság, hogy egy kicsit félek is a 10 napos fasttól. Legtovább eddig 3 napig fastoltam. Most ez a 10 nap több mint a háromszorosa. Ráadásul én nem tudok fast alatt aludni.(Mondjuk erre úgyis veszek be frontint) Félek, hogy egy kibaszott nagy binge lesz a vége. Félek, hogy 1-2 nap után újra elbukok. Félek, hogy megint nem sikerül lefogynom.
Meg kell csinálnom. Nem bírom már, hogy ilyen dagadt vagyok. És most tudom, hogy sikerülni fog. Itt vannak a Pindúr pandúrok, és segítenek nekem. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez a két lány többet segített nekem ez alatt a két nap alatt, mint az egész fórumos társaság egy év alatt. (Elnézést, ha ezt valaki sértésnek veszi, nem az, de vannak rossz élményeim a fórumozókkal kapcsolatban. De persze vannak kivételek.)
Persze a magánéletemmel is vannak zűrök. Mondhatjátok rám, hogy ribanc vagyok. Tudom. De nem vicc, most 3 sráccal van valami. Szégyen vagyok. Az egyik Máté. Szeretem, imádom. De én nem kellek neki. A másik Balázs. Szeret. Kellek neki. De részemről ez nincs meg. A harmadik Kende. A legjobb haverom. Nem szeretem, csak barátilag. Van barátnője. Mégis engem kíván, fogdos, próbálkozik. Én mondom neki, hogy nem akarom, mert barátnője van, és nem szeretem őt. De nem adja fel. És van, hogy hagyom neki. Ő barátság extrákkal kapcsolatot akar. Én sima barátságot. Tudom, hogy ribanc vagyok. De ez van. Úgyis mindig megszólnak valamiért. De rövid az élet. És ha jól csinálom, amit csinálok, úgyis rövid időn belül beledöglök. Akkor miért ne élvezzem ki a maradék kis időmet?

2014. december 7., vasárnap

Mikulás

Bocsi, hogy régen nem írtam, de eléggé padlón voltam. Az igazat megmondva, még mindig ott vagyok. Meg akarok halni. Ez az egyetlen dolog, amit soha nem akartam. Mindig is rettegtem a haláltól. Gyűlöltem. Most meg úgy várom, mint egy ünnepet. Látni szeretném Pandát, nagypapit, Lilit, mindenkit, aki ott van. Érzem a hívásukat. És szeretnék neki engedelmeskedni. Csak egy dolog tart vissza: mi lesz, a családommal. Anyámra mutogatnának, hogy "nézd ennek a nőnek a lánya ölte meg magát. Biztos bántotta!" Ez részben igaz lenne. A családom is azok között van, akik miatt ide kerültem. De azt nem akarom, hogy szégyenkezzenek, amiatt, amit tenni készülök. Szóval kellene egy olyan módszer, amivel biztos a halál, de mindenki azt hiszi, baleset volt. Ötletem sincs, mi lehetne ilyen.
Üres vagyok, nem tudom folytatni... talán majd egyszer... :(

2014. december 1., hétfő

Kudarc.

Múlt héten a max 1000 kcal-os diétát csinàltam. Hát nagyon nem jött be. Semmit nem fogytam. Ez annyira kiborított, hogy zabálni kezdtem. Péntek-Szombat-Vasárnap= binge. Rohadt nagy binge. Komolyan, vagy 10000kcal-t faltam be három nap alatt. És megvágtam magam. Nem is egyszer. Fél órával ezelõtt is megvágtam magam, még sajognak a friss sebhelyek, de csak így tudom kordában tartani az érzelmeimet. Különben nem tudom, mit csinálnék.
A héten minden nap 100 kcalt viszek be. Csak napi egy energiaital, egy fél mûzli és 1,5 liter víz van megengedve. A mai napot kicsit elcsesztem, de még nem vészes. A mûzlin és az energiaitalon kívül megettem egy szelet sonkát is. Bûntudatom van most. De holnap rendesen tartani fogom magam a kerethez.
A szobatársaimmal folyamatosan veszekszünk. Szerintem utàlnak. A suliba se túl jó a helyzet. Anyával is veszekedtem. Van egy olyan érzésem, hogy ha eltûnnék, senkinek se tûnne fel. De tényleg. Anya nem keres egész héten, csak ha veszekedni akar, a kolisok utálnak, a suliban pedig hamar túllèpnének azon, hogy nem vagyok otthon. Lehet, hogy tényleg azt kéne. Felszerelkeznék 2 palack vízzel, 4 csomag rágóval, pengékkel és két doboz marlboroval, aztán elmennék egy-két napra valahova. Az isten háta mögé. Cigiznék, vágnák, koplalnák és gondolkoznék. Nem zargatna senki, nem veszekednék mindenkivel egész nap. Jó lenne, maga a menyország.
Amúgy pénteken randim van egy sráccal. Persze, hogy nem Mátéval. De attól elég jó pasi. Aranyos. Korizni megyünk. Remélem nem akar majd nekem forrócsokit venni. És remélem, jól kijövünk majd. Tudom, hogy ribancos, hogy szerelmes vagyok egy fiúba, és egy másikkal megyek korizni. Nem tudom, úgy vagyok vee, hogy vele úgysem jönne össze semmi, nem kell rá várnom, élem az életem, amennyire tudom. És jó lenne végre beszélgetni valakivel. Annyira egyedül vagyok. Senkim nincs.

2014. november 28., péntek

Vers

Hát.. pocsék hetem volt, mint már tudjátok. Hazafelé a vonaton írtam egy verset, ami kifejezi kicsit a hangulatom. A Mai napomról pedig majd holnap írok, mert most egyszerűen nem tudok. Tehát itt a vers, címet még nem adtam neki:
Szaladnék, futnék
De nem engedsz.
Láncon tartasz fogva
Melynek kulcsát
magamban hordom
Hogy eloldozzam magam
Eszembe sem juthat,
Csendben ülök börtönömben
tömegben, mégis egyedül.
tömegben, hisz annyira
sokan vesznek körül,
de egyedül, mert
láncaim nem engednek közel.
Szám felpeckelve,
szemem könnybe,
Ha mernék se szólhatnék senkinek.
Sötét van,
hangok hívnak
még sincs, aki értem sírna
nem ölel át senki
nem súgnak fülembe
nyugtató szavakat
Miért is tennék?
Senki nem akar egy lányt,
aki saját démonaival küzd
Először magamat kellene megszeretnem,
hogy mások szerethessenek.
 
Tudom, hogy nem lett valami jó, de próbálkoztam. Holnap leírom, milyen volt a mai napom.

2014. november 27., csütörtök

Ahh...

Ma nem volt semmi kedvem semmihez. Konkrétan csak aludni akarok. Örökre. Ott olyan jó békés. Nem zargat senki, nincs éhsés, nincs semmi.
Ma francia órán hányingerem lett, rohadtul fájt a hasam egész órán. És utána is. Angol elõtt(3 órával késõbb) kihánytam azt a semmit, amit addig ettem. Miért nem az ebéd után hánytam? Akkor 400kcalt hánytam volna ki, nem nullát. Ha azt kihányom, akkor a mai nap 500kcal. Így 900. De holnap reggel megyek haza. Végre. És meg tudom magam mérni mára volt kitûzve az 50 kg, nagyon remélem, hogy sikerült elérni. Mindenki azt mondja, hogy fogytam. Az egyik barátnõm meg azt, hogy tavaly sokkal jobb alakom volt. Tavaly 59 kiló voltam, nem lehetett jobb alakom. Egy bálna voltam. Mondjuk még mindig az vagyok. Egy dagadt kurva.

2014. november 26., szerda

Borzalmas

Sziasztok! Amint látjátok, szereztem netet, de telefontról vagyok, ezért elõre is elnézést a helyesírási hibákért!
Az eddigi hetemet legjobban ez a szó jellemzi: borzalmas. Lelkileg is a padlón vagyok, megállás nélkül veszekszem a szobatarsaimmal, a suliba a baratnõimmel, rengeteg a tanulnivaló, egy raklapnyi bepótolnivalóm van.
Egyetlen dolgot csináltam jól: a koplalàst. Az eddigi legroszabn napom is 1000 kcal altt volt. A legjobb 300 kcal volt. Én nem látom magamon a változást, még mindig dagadék vagyok, de a szobatársaim azt mondják, fogytam. És a legfõbb veszekedési téma az étrendem lett. Én ugyan nem mondtam el nekik, de már nem veszik be a "suliba ettem" szöveget.
A reggelimet se vihetem el suliba(az elsõ kukába landol általában), elõttük kell megennem. Nem tudom, miért foglalkoznak velem. Miért érdekli õket, mit eszem, ha úgyis mindig veszekszünk? Ha nem lennének ilyenek, minden nap 300 kcal alatt lennék, mert nem vagyok éhes, csak azért eszek, hogy ne cirkuszoljanak.
A var felszakadt a sebemen tesin, véres lett a nacim, de szerencsére senki nem vette észre. Nem tudom, mit mondtam volna, ha igen.
Holnap is írok szerintem egy rövid posztot, de nem biztos, mert kèmiából írok pénteken és rengeteget kell rá tanulnom.

2014. november 23., vasárnap

Gyors helyzetjelentés.

A mai nap.. Hát, nagyon jól indult, 50, 6 kg-ot mutatott reggel a mérleg, büszke voltam magamra. Nem is voltam éhes, minden rendben volt.Aztán jött az ebéd. Húsleves, rántott dolgok, lecsós szelet, tarhonya, krumplipüré. Egy fél tányér húslevest ette, hogy azért legyen bennem valami, utána bementem a szobába. Tíz perc múlva anya szólt, hogy kész a rántott csirkeszárny, menjek enni. Hát én hülye, mentem is. Nem voltam éhes, tök jól voltam, erre bezabáltam három nagy csirkeszárnyat. 630 kcal a levessel együtt. Annyira fáj tőle a hasam. Ha ki akartam volna hányni, sikerült volna. De bűnhődni akarok minden egyes falatért, ami lemegy a torkomon feleslegesen. Ha ez a büntetés, akkor legyen. Szóval még most is fáj a hasam a délben bezabált csirkeszárnytól, fel vagyok puffadva, és iszonyú bűntudatom van. Hát lehet is.
Amilyen nagy disznó vagyok, azon csodálkozok, hogy még nem röfögök...
A tegnapi akcióm után, most eléggé fáj a sebem. Megérdemlem.
Fél hétkor indulok vissza Miskolcra. Kicsit félek. Nagyon félek. Rettegek. De akkor is vissza kell mennem. Azért a pár jó dologért, ami ott van:
  1. Cigi. Több, mint egy hete nem cigiztem, ami azért bosszantó, mert a kolis szekrényemben ott raboskodik egy egész doboz dupla pattintós marlboro. Egész héten azért fájdítottam a szívem.
  2. Máté. Már hiányzik. Nagyon.
  3. Suli. Akármennyire nem szeretek tanulni mostanában, a  sulit azt imádom. 
Hát, akkor megyek pakolni. Legrosszabb esetben pénteken vagy szombaton hozok posztot, de az akkor nagyon hosszú lesz. Remélem, mire hazaérek elérem minimum ez első célt. Amit ugye csütörtökre tűztem ki. még négy napom van, hogy leadjak 0,6 kg-ot. Menni fog!

2014. november 22., szombat

Kezdődik előlről.

Borzalmas estém volt. Miután megírtam az előző posztot, elkezdtem olvasni.(Csillagainkban a hiba. Nagyon jó könyv, kár, hogy csak most szántam magam rá. Eddig visszatartott a sok pozitív kritika. Azt hittem, olyan, mint az alkonyat-sok sztárolás, szar könyv-, de ez tényleg jó. Mindegy, nem ömlengek a zárójelben) Aztán egyszer csak bekattant valami. Sírtam, ütöttem a földet, nem kaptam levegőt, csak a "szokásos" pánikroham. De most nem tudom, miért megint visszatértem a rossz szokásomhoz. Előkerült a penge. A combom vagdostam szét, a bugyi vonalánál(jé, még bekattanva is törődök azzal, hogy ne látszódjon), elég durván. Kevésbe lett volna durva, ha több helyem van, de így még most is vérzik. Több, mint 2 hónapja küzdök ellene, nem vagdosom magam, erre most megint meg kellett tenni. Egy csődtömeg vagyok. Erre se vagyok képes. Pedig ez tényleg nem sok. Csak annyi, hogy ne csúfítsák el a sebek és a hegek a már így is elég ronda testemet. És hogy ne okozzak csalódást anyának, ha meglátja. Mert mikor már harmadszorra vagy negyedszerre látta meg, akkor már csak azt  kérdezte meg, hogy miért kell ezt csinálnom. Aztán sírt. Akkor határoztam el, hogy nem csinálom többet. Nem éri meg ez a kis megkönnyebbülés azt, hogy anya szenvedjen. Inkább engem öljön meg belülről.
Miután lefertőtlenítettem a sebet, leültem tumblrizni és facebookozni. Persze tumblira is a hangulatomnak(szar) megfelelő képeket raktam ki. Aztán kértem egy véleményt egy lánytól a trumblimról. Elküldtem neki linkben, körülbelül öt perc múlva ezt írta: "Hallod, mi a baj?" Ennyire egyértelmű lenne a tumblim? Vagy ennyire egyértelmű, vagy pedig csak nagyon jó emberismerő ez a lány. De megfejtette. Anélkül, hogy én bármit is mondtam volna neki. Levágta az önértékelési problémát, a vagdosást, azt mondta, hogy szerinte fogyni is akarok.(ez így nem igaz, nekem fogynom kell)
Elmondtam neki. Egy idegen csajnak azt, hogy mi zajlik bennem. És megértett, segíteni akar rajtam. Ezt küldte nekem:(kép)
Annyira jólesett! Egy tök ismeretlen csajnak sikerült belém egy kis önbizalmat önteni. Nagyon hálás vagyok neki. Sokat beszélgettünk, és azt mondta, bármikor kereshetem, ha baj van, ő megpróbál segíteni. Komolyan mondom, szerintem nem sok ilyen  emberrel találkoztam életem során. Kedves segítőkész és megértő. Csak ilyen embereknek kellene lenni a földön.
Ha véletlenül elolvassa a blogom, innen is köszönöm neki a segítséget, nagyon sokat jelentett. ♥

Lonely.

Hát.. a mai nap az elég pocsék volt. Először is, mert még egy kicsit a tegnap este hatása alatt állok. Kibaszottul fáj. Nem tudom, mivel érdemeltem ki azt, hogy mindenki utál. Talán az a baj, hogy dagadt vagyok. Hiszen ez az egész arról szólt. Hogy az 51 kilómmal nem lehetek anorexiás. Csak egy wannarexiás kurva vagyok. Fáj, de ez most adott egy löketet, hogy azért is megmutatom neki. Nem fogom feladni, most ha beledöglök is elérem a 16-os BMI-t. Tudniillik van egy olyan tulajdonságom, hogy ha azt mondják, hogy nem tudom elérni, akkor addig csinálom, amíg el nem érem. Hát amit most mondtak, az eléggé felhúzott, szóval készüljetek fel, hogy nem állok meg a 16-os BMI-ig. Sőt, azután se.
Tegnap este 51,3 kg voltam, ma reggel pedig 51. Azért ez is valami. Holnap remélem, már ez alatt leszek. Ami nem túl valószínű, mert a 170 kcal-os reggeli után a barátnőm kihívott sétálni, és naná, hogy cukrászda lett a vége. Egy negyed palacsintatortát(123) tudott belém erőltetni, étcsokival(157) a tetején, egy csomag ropit(50), és 3 szem mandulát(20). Így kb. 520 kalóriát ettem ma. Nem tűnik soknak, de a nagy része szénhidrát. Lehet, hogy nem fog sikerülni holnapra fogynom. Ez most elkeserít. Annyira feszül a gyomrom. Pedig tegnap és tegnapelőtt sokkal többet ettem.
Megyek, gyorsan megmérem magam!
50,8! Ez az! Pedig azt hittem, hogy többet fog mutatni. Nagyon rég nem mutatott ilyen kicsi számot. De nem vagyok elégedett. Azon agyalok, hogy ha nem ettem volna meg a tortát, a csokit vagy a ropit, akkor még kisebb számot mutathatna. De én ilyen gyenge sz*r vagyok, hogy nem tudok rá nemet mondani.
Holnapra két tányér üres húslevest tervezek, de nem tudom, anya mit főz ebédre, mert abból is muszáj ennem. Ha mázlim van, letudhatom egy kis főtt hússal és főtt répával. Ha nem, akkor anya tuti valami kalóriabomba kaját főz, amiből belémtuszkol egy hatalmas adagot. De holnap végre megyek vissza a koliba.
Ezzel csak pár baj van:
  1. Nem tudok annyi étkezést ellógni, mint itthon
  2. Nincs mérlegem, nem tudom magam mérni péntek estig.
  3. Nincs netem, ezért írni se fogok tudni olyan gyakran, max egy poszt lesz. Az is csak akkor, ha sikerül a routert szerezni barátnőmnek. Amit egyenlőre erősen kétlek.
  4.  Nincs kedvem suliba menni.

2014. november 21., péntek

Ki vagyok?

Ma azt mondták nekem, hogy nem tudják, ki vagyok. De tényleg. Ki a büdös franc vagyok én?
Most elmondhatom a sablon szöveget, hogy:
Kovács Pálma vagyok, 15 éves, a Miskolci Herman Ottó gimnázium tanulója. Öt éve gitározok, imádom az állatokat. Van három testvérem, a szüleim elváltak, így egy nevelőapa is "besikeredett".
Ez egy erősen cenzúrázott, rövidített változat. a valódi valahogy így hangzana:
Kovács Pálma vagyok. 1999-ben születtem, Göncön. Amíg ott éltünk, minden tökéletes volt az életemben. Aztán jött egy árvíz, a házunk lakhatatlan lett, költöznünk kellett. Vettünk egy házat Encsen, ahol azóta is élünk, de a tökéletes élet nem tért vissza. Apám alkoholista lett, egy héten kétszer-háromszor kék-zöldre verte anyámat. Mivel a munkahelyén is ivott, így kirúgták. Addig ugye szinte csak az ő keresetéből éltünk, ezért anyagi gondjaink is lettek. Az egyik balhé után(amik addigra mindennapossá váltak), amikor papa majdnem ájulásig fojtogatta anyut(persze mi is végignéztük), elegünk lett, elköltöztünk nagymamámhoz.(akit imádok, a legjószívűbb ember a világon) Ott éltünk majdnem fél évet. Aztán apa felköltözött Pestre. Azóta csak egy évben négyszer-ötször látom. Akkor is hullarészeg. Szerintem évek óta nem láttam józanul, max. reggel, ha sikerült felkelnem, mielőtt piálni kezdett.
A váláskor törtem össze először. Addig apa volt az én legjobb barátom. Megértett, mindent elmondhattam neki, rengeteget volt velünk, minden este játszott velünk. Azóta pedig gyakorlatilag ő eltűnt. Valaki "beköltözött" a testébe,  vagy nem tudom, de biztos nem ő az, aki ezeket csinálja. Az igazi apát legutoljára ezen a nyáron láttam. Főztünk együtt, játszottunk, mint a gyerekek, vagy húsz filmet megnéztünk. Legtöbbször úgy gondolok rá, mint egy halott emberre, akinek a szelleme nagyon ritkán visszajön, és vigyáz rám. De a szívem legmélyén tudom, hogy igazán soha nem fog visszatérni.
A következő törésem, ami még most is tart, körülbelül akkor kezdődött, amikor nagyapa meghalt. Nagyon sokáig gyászoltam, valójában még mindig gyászolom. És ez a gyász rossz irányba fordult el velem. Egy egyszerű diéta volt, hogy egy kicsit fittebb legyek. Aztán átcsapott valami másba. A gyász depresszióba, a diéta pedig anorexiába(???Lásd:később). Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy állandóan szomorú vagyok. Még akkor is szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy felvettek álmaim gimiébe. Egy hülye vita után a nevelőapámmal(aminek a végén felpofozott), azt vettem észre, hogy a fürdő padlóján vagyok, sírok, és csak azt akarom, hogy vége legyen. Ott volt egy penge a mosdó szélén, én meg azt gondoltam, miért ne. És megtettem. És aztán még rengetegszer. Aztán csökkentettem a kajaadagomat, egyre kevesebbet vittem be. 59 kg-ról indultam, és 51 lettem Júniusra. Aztán jöttek a falások, és azóta kétszer értem el az 51 kg-ot.(Augusztusba, és most). 60 és 52 kg között ingadoztam. Rengetegszer meg akartam gyógyulni.(minimum 10 ilyen kísérletem volt). Volt, hogy csak meg akartam halni.
A nevelőapám. Hát, lassan két éve él velünk, anya nagyon szereti. Ettől függetlenül egy igazi seggfej. Volt olyan, hogy beszéltem vele szerdán, hogy kellene egy kis pénz a koliba, vagy várjon meg pénteken, had menjek vele haza. (persze a pénzt anya küldte volna) Azt mondta, megvár, költsem el nyugodtam a pénzem. Én hülye, el is hittem, és elköltöttem. Utána megvárt? Persze, hogy nem. Annyira rossz volt ott állni, egy kávéra alig elegendő pénzzel, és haza kellett volna jutnom valahogy, akkor is, ha csak fél óra volt. Hamarabb végzett a melóba(Miskolcon dolgozik), és elindult haza. Már Miskolc végén járt, amikor anya könyörgésére visszafordult értem, én amúgy öt perccel azután véheztem, hogy ő el akart indulni.
A családom, amúgy utál. Én vagyok a fekete bárány. Mert jó gimibe járok, más az ízlésem, mint nekik, és mert gyakran hamarabb beszélek, mint gondolkozok, ezért sok a konfliktus. Van egy hónapban egy-hét jó pillanatunk, akkor szeretem őket. Amúgy pedig ők is nagyban tehetnek arról, hogy utálom magam. Volt olyan, hogy miután öt napig 300 kcal-on tengődtem, leültem megenni egy tányér levest, odajött a nővérem és elkezdte beszélni, hogy egy hájas disznó vagyok, nehogy megegyem, mert még tovább fogok dagadni. Szerintem nem kell mondanom, hogy azonnal letettem a kanalat, bevonultam a szobába, és nem ettem aznap többet, plusz jól szétvagdostam magam. És ez csak egy eset a sok közül. A Bátyám például állandóan digi-daginak hív. A húgom malacnak. És még sorolhatnám.
Anya nagyon büszke rám, de mivel sokat dolgozik, hogy eltartson minket, ezért gyakran feszült, ideges, és rajtunk tölti ki. Mostanában gyakran veszekszünk. De tudom, hogy mi négyen vagyunk neki a legfontosabbak a világon, és hogy nagyon szeret minket.
Hát ez vagyok én. Vagyis a múltam. Hogy most ki vagyok, azt valójában magam sem tudom. De a blog címe talán elmondja valamennyire: Ana foglya.

Felmerült egy kérdés, ami nagyon elgondolkoztatott: Honnan tudom, hogy anorexiás vagyok, nem wannarexiás? ezt válaszoltam:
"Az a baj, hogy fogalmam sincs. Így, hogy rákérdezel konkrétan, miért, így nem. Nem tudom. Csak érzem belül, hogy valami nincs rendben velem, hogy ez a fogyásvágy nem normális, és nem tudom, ezt vettem észre magamon."
Szerintem a fentiekből, és ebből a válaszból eldönthetitek ti, hogy szerintetek mi vagyok. Mert engem már tényleg nem érdekel. De valahogy AZ a megjegyzés akkor is bántott. Először nem tudtam megfogalmazni, aztán beszéltem valakivel, aki ezt mondta rá:
"nekem főleg az lenne a wtf, hogy én itt komoly lelki problémákkal küzdök, s nem elég, hogy az életben nem veszik észre, még azok sem fogadják el, akik elvileg ugyanebben a szarban vannak"
Ez pontosan leírja, mi van bennem. Köszönöm, hogy ti is, akik az egyetlen támaszom voltatok, kigúnyoltatok, és megvetettetek. De azzal is beértem volna, ha csak azt mondjátok, húzzak el a büdös francba, mert leszartok. Az nem fájt volna ennyire.

Siker

Tegnap 53 kg voltam délelőtt, ez esti mérésnél pedig "csak" 52,3. Már ennél a számnál is majd' kiugrottam a a bőrömből, de amit reggel mutatott, az maga volt a csoda! Augusztus eleje óta nem mutatott ilyen szép számot. 51,5 kg!! A BMI-m már 18-al kezdődik(18,73). Még így is nagyon sok, de közelít a 18 alattihoz. Annyira örülök. Tudom, hogy beteges, ha egy kijelző által mutatott szám tud csak boldogságot adni, de nem érdekel. Most nem, mert most éppen boldoggá tesz.
Tudom, hogy most csak a salakanyag megy le, azért haladok ilyen gyorsan, később nem megy majd így.
A reggelim 290 kcal volt, mert anya kitalálta, hogy tartsunk egy közös reggelit, hogy tudjunk beszélgetni. Hát ezért ettem ilyen sokat reggelire.
A vacsorát nem fogom megúszni, valószínűleg egy tányér üres gulyáslevest kellesz ennem. (200 kcal.) Túl sok, és valószínűleg egy kenyeret is meg kellesz hozzá ennem,(190 kcal) de ha mázlim van, anya engedi, hogy kiflit egyek helyette.(140 kcal)
Így jó esetben 590 kcal tudom zárni a napot. De lehet, hogy vacsiznom is kellesz, akkor több lesz.

Miért kellenek ezek a közös étkezések? Eddig olyan jól megvoltunk nélkülük, senkit nem érdekelt, csak vasárnap délben ettünk együtt. Most akkor miért kell játszani a jó családot? Mert fenn akarja tartani anyu a látszatot, vagy csak rendbe akarja tenni az elrontott éveket. Nem tudom. De ez így akkor is egy kalap sz*r. Így minden napot, amit itthon töltök, 1000 kcal körül kellesz zárnom. Ami sok. Nem lehetek 45 kilós, ha napi 1000 kcal-t eszek.

Mindannyian tudjuk, a vékony lányok nem esznek. Ők már kiszabadultak az evés börtönéből. Nekem is ki kell. Ki is fogok. Majd ha 35 kg leszek. Szép vékony. Soha többet nem emelem majd a számhoz a villát.

Elit gimi.

A bemutatkozásnál írtam, hogy egy elit gimibe járok. Igen, Miskolc legjobb iskolájának tanulója vagyok. És egész elfogadhatóan teljesítek.Na jó, van pár négyesem Népszerűségem is elfogadható, rengeteg barátom van. Meg jó néhány utálóm is.
Mindig megkérdezik, nem-e nehéz, nem-e túl nagy az elvárás. Egy jobb hetemen kiröhögöm őket, hogy ez nem is elvárás, amit itt kérnek, mert játszva teljesítem. A rosszabbakon pedig minden másodperc, amit egyedül töltök bőgéssel telik, mert megaláznak, kinevetnek.
És ezeket nagyrészt nem a diákok teszik, hanem a tanárok.Engem például a matektanár. Múltkor 45 percig álltam a táblánál, mert 3 percet késtem, ebédelni voltam.(Megjegyzem, nem csak én késtem) Megalázott, lehordott mindennek, mert nem tudtam 2 összefüggést, ami Pitagorasz-tétellel is ugyanolyan jól kiszámítható volt, sőt, talán még gyorsabban is. Ráadásul ezek nem csak velem történnek meg, másokat is ugyanúgy megaláznak tanárok, azok is, akiket én a legjobbaknak mondok, mert megértőek és jól tanítanak. Ez ilyen.
A diákokban egy közös van: Mindenki rohadt okos. És ez nem irónia, mert tényleg mindenki okos. Még a leghülyébb szőkített hajú kurva is. Ezen kívül elég vegyes a társaság. Vannak stréberek, akik tényleg csak a tudásuk miatt maradtak bent(igen, ide nem csak felvételt kell nyerni, hanem bent is kell maradni), vannak átlagosak, akik közepesen okosak(de még így is magasan átlag felettiek), közepesen szépek, és közepesen népszerűek. Ez egy felejthető kategória. Mert a stréberek, és a jó fejeket rögtön megjegyzi az ember, hát őket nem. Van olyan évfolyamtársam, aki odajön hozzám köszönni a villamosmegállóban, és meg mernék rá esküdni, hogy még soha nem láttam. Köszönök neki, aztán elkezd fecsegni, és rájövök, hogy valószínűleg egy évfolyamba járhatunk, mert a kopasz avatóról beszél. Hupsz...És van az utolsó kategória: Népszerűek, okosak, szépek. Belőlük úgy 10-15 van egy osztályban, és ők(mi) alkotják(juk) az igazi osztály-és iskolaközösséget. Óvatosan mondom, hogy én is közéjük tartozom. Nem a legfelső szinthez(igen, itt is vannak szintek), de ott vagyok. Ez a legkegyetlenebb társaság. Egy kívülálló azt hiszi, rengeteg barátunk van, megbízunk egymásba, de ez rohadtul nem így van. Valójában kurvára egyedül vagyunk. Ha megbíznánk egymásban, hátba szúrnának. És könnyen az átlagosak között találnánk magunkat. Nagyon nehéz ide bekerülni, és nagyon könnyű ki. De kurva jó ide tartozni. minden hétvégén bulik, a legtöbb tanár imád minket. Ja, még valami: A népszerűek elég gyakran egymás ágyába bújnak(értsd:minden nap máséba), a lányokat tárgyként kezelik, adogatják egymásnak. Mondjuk ők sem szentek, örömmel másznak be a gazdagabbnál gazdagabb srácok ágyaiba a negyven kilójukkal. Igen, ők alapból ilyen szép vékonyak. Minden csaj olyan, mint egy modell. Tökéletes alak, szép haj, arc, és márkás ruhák.
Hát, úgy röviden ez a sulim.. néha utálom, néha imádom. De semmi pénzért nem hagynám ott.


2014. november 20., csütörtök

Tehetetlen.

 Itt vagyok egyedül, Encsen. Ő pedig ott vár rám Miskolcon. Baja van, tudom. Mindenki ezzel van elfoglalva, de senki nem hajlandó közölni, hogy mi. Idegesít. Legszívesebben most felállnék és pizsamában rohannék hozzá. Diósgyőrbe, A panelház hetedik emeletére. Ott ül az ablakba, tudom. Mindig ott ül, ha valami gondja van. Annyira hiányzik. Csak azért nem futok, mert tudom, hogy nem lenne rám kíváncsi. Neki más kell. Pedig én annyira szeretem. Senki nem fogja tudni őt annyira szeretni, ahogy én. Olyan, mintha egy kést szúrtak volna a szívembe. Tehetetlen vagyok.
 Ez a hét egy szenvedés volt nélküle. Igaz, akkor se beszélünk sokkal többet, amikor ott vagyok a suliba, de legalább láthatom a mosolyát, hallhatom a hangját, és érezhetem a semmivel össze nem téveszthető illatát. Az illata a kedvencem. Semmi különös nincs benne, egyszerű öblítőillat. Mégis mindig felismerem, ha megérzem valahol. Múltkor a villamoson éreztem, gondoltam, hogy valaki biztos ugyanolyan öblítőt használ, mint ő. De nem. Amikor leszálltam a villamosról láttam, hogy ott van. Edzésre ment, hokiütővel a kezébe. Nem látott. Másnap mondtam neki, és kérdezte, hogy miért nem szóltam utána. Hát azért, mert olyan jó volt csak nézni, és olyan jó volt, hogy felismertem az illatát. Meg mit mondtam volna neki? "Szia, Máté! Felismertem a villamoson az illatod! Látod mennyire szerelmes vagyok beléd?" Kicsit hülyén hangzott volna. Lehet, megint leordította volna a fejem. Ugyanis az az egyik szokása. Ha véletlenül valamit rosszul csinálok, amihez neki is köze van, egyből leordítja a fejem. Olyankor úgy beszél velem, mint egy kutyával. Hogy miért szeretem még mindig? Mert ős is egy ember, neki is vannak hibái. Nekem az anorexiám, neki ez. Így vagyunk egyenlőek.

Új terv

A mai napon újrakezdek mindent. Megint alig fogok enni, eljárok majd edzeni, nem lógom el az aerobikot. Tervem:
Reggeli: a kolis kajának a fele, ha itthon vagyok, akkor semmi
Ebéd: A sulis kaja fele, itthon ha el tudom lógni, akkor semmi, ha nem, akkor nagyon kevés.
Vacsora: A kolis kaja negyede, itthon ha el tudom lógni, semmi, ha nem akkor a fele.
Tudom, hogy ez így sok, de ahányszor csak tudom, el fogom lógni. És pl: ha reggelizni lemegyek, akkor vacsorázni nem, vagy fordítva. Zöldséget és gyümölcsöt korlátlanul ehetek, az segít a fogyásban. Naponta minimum 1,5 liter víz, cigi maximum 2 szál. 
Kidolgoztam egy büntetési rendszert, hogy ne kapjak rossz jegyeket:
1-est kapok: egy nap fast
2-est kapok: egy nap csak az ebéd negyede
3-ast kapok: egy nap csak az ebéd fele
4-est kapok: egy nap ebéd fele+ vacsi fele
Úgyis féltem annyira a gyomrom, hogy ne kapjak rossz jegyet, ha rosszat kapok, akkor pedig legalább fogyok. 
Ma reggel is binge volt, úgy ahogy két hete folyamatosan. felzabáltam 774 kcal-t. Azóta megcsináltam a tigh gap edzést, és most megyek 10 perc hideg zuhanyra, ami elméletileg 400 kcal. 
Good by! 





Magamról

 Azért kezdtem el írni ezt a blogot, mert ki kell beszélnem magamból mindazt, ami velem történik, ami bennem lezajlik. Mert nem normális, hogy napokig alig eszem, hogy utálom magam. És erről senkinek nem mondok semmit. 
 Hogyan kezdődött? Én sem tudom, fokozatosan alakult ki bennem ez az egész. Sokáig a 2014 Március 10.-ét tekintettem a kezdetnek (Akkor halt meg nagyapa), de nem így volt. Akkor már benne voltam a sz*rban.  Különben nem hibáztattam volna érte saját magam.
 Amúgy én Pálma vagyok. 15 éves, elit gimnáziumba járok, jók a jegyeim, sok barátom van. Mindenki azt mondja, hogy tökéletes az életem. Ha ők azt tudnák! Gyakran van olyan, hogy nem azért nem eszem, mert le akarok fogyni, hanem mert nincs mit. És amikor a saját anyám mondja rám, hogy egy csődtömeg vagyok, nem tudok semmit rendesen megcsinálni, kurva vagyok, stb. Ha ezt látnák, nem mondanák, hogy tökéletes vagyok, rögtön nem lenne ilyen sok "barátom". Ha tudnák, hogy anorexiával küzdök, akkor meg végképp mindenki otthagyna a szarban. Mert nekem igazából senkim nincs, olyan, aki igazán ott áll mellettem, akinek elmondhatnám, mit gondolok, mit érzek. Ha elmondanám, hamis barátaim se lennének. 
A magasságom 165 cm,tudom, hogy kevés!. A súlyom (jelenleg!!) 53 kg, tudom, hogy kurva sok. A BMI-m 19,47. 
  1. Célom: 50 kg, 18,37-es BMI. Egy hét múlva, ha minden jól megy, már ezt a számot fogom látni a mérlegen. 
  2. Célom: 48 kg, 17,63-es BMI. Hivatalosan is anorexiás lennék ezzel a számmal. A mikulást már ezzel szeretném várni.
  3. Célom: 45 kg, 16,53-as BMI. Amikor a távoli rokonok hazajönnek karácsonyra, el fog akadni a lélegzetük, milyen szép vékony vagyok. Én meg csak mosolyogva fogom nekik mondani, hogy "az ilyen alkathoz születni kell". (Ezt mondta az egyik unokatestvérem, aki nagyon vékony, és panaszkodtam neki, hogy miért vagyok én ilyen dagadt.)
  4. Célom: Tartani a 45 kg-ot, esetleg még lejjebb menni.  
Az önútállatomról annyit, hogy gyűlölöm, hogy nem vagyok képes megcsinálni semmit normálisan, legyen szó iskoláról, fiúkról, anáról. Ezért szoktam megvágni magam. Nem mélyen, nem feltűnő helyen, de valahogy le kell vezetnem a felgyülemlett érzelmeket, és eddig ez az egy módszer használt. Szerencsére már 2 hónapja "tiszta" vagyok.



















A cigi. Tudom, hogy nem kellene, tudom, hogy egészségtelen, de megnyugtat, eltelít, talán ez is levezeti egy kicsit az érzelmeket. Dupla pattintós marlborot szívok.   Finom mentolos. Anyáék nem tudják, nem is fogják, ha rajtam múlik.
Hosszabb bejegyzéseket hétvégén fogok tudni hozni, mert kolis vagyok, és nincs laptopom. Telefonról, ha összejön a wifi(barátnőm akar szerezni egy routert), akkor rövidebbeket hozok hétköznap.