Kezdődik előlről.

Borzalmas estém volt. Miután megírtam az előző posztot, elkezdtem olvasni.(Csillagainkban a hiba. Nagyon jó könyv, kár, hogy csak most szántam magam rá. Eddig visszatartott a sok pozitív kritika. Azt hittem, olyan, mint az alkonyat-sok sztárolás, szar könyv-, de ez tényleg jó. Mindegy, nem ömlengek a zárójelben) Aztán egyszer csak bekattant valami. Sírtam, ütöttem a földet, nem kaptam levegőt, csak a "szokásos" pánikroham. De most nem tudom, miért megint visszatértem a rossz szokásomhoz. Előkerült a penge. A combom vagdostam szét, a bugyi vonalánál(jé, még bekattanva is törődök azzal, hogy ne látszódjon), elég durván. Kevésbe lett volna durva, ha több helyem van, de így még most is vérzik. Több, mint 2 hónapja küzdök ellene, nem vagdosom magam, erre most megint meg kellett tenni. Egy csődtömeg vagyok. Erre se vagyok képes. Pedig ez tényleg nem sok. Csak annyi, hogy ne csúfítsák el a sebek és a hegek a már így is elég ronda testemet. És hogy ne okozzak csalódást anyának, ha meglátja. Mert mikor már harmadszorra vagy negyedszerre látta meg, akkor már csak azt  kérdezte meg, hogy miért kell ezt csinálnom. Aztán sírt. Akkor határoztam el, hogy nem csinálom többet. Nem éri meg ez a kis megkönnyebbülés azt, hogy anya szenvedjen. Inkább engem öljön meg belülről.
Miután lefertőtlenítettem a sebet, leültem tumblrizni és facebookozni. Persze tumblira is a hangulatomnak(szar) megfelelő képeket raktam ki. Aztán kértem egy véleményt egy lánytól a trumblimról. Elküldtem neki linkben, körülbelül öt perc múlva ezt írta: "Hallod, mi a baj?" Ennyire egyértelmű lenne a tumblim? Vagy ennyire egyértelmű, vagy pedig csak nagyon jó emberismerő ez a lány. De megfejtette. Anélkül, hogy én bármit is mondtam volna neki. Levágta az önértékelési problémát, a vagdosást, azt mondta, hogy szerinte fogyni is akarok.(ez így nem igaz, nekem fogynom kell)
Elmondtam neki. Egy idegen csajnak azt, hogy mi zajlik bennem. És megértett, segíteni akar rajtam. Ezt küldte nekem:(kép)

Annyira jólesett! Egy tök ismeretlen csajnak sikerült belém egy kis önbizalmat önteni. Nagyon hálás vagyok neki. Sokat beszélgettünk, és azt mondta, bármikor kereshetem, ha baj van, ő megpróbál segíteni. Komolyan mondom, szerintem nem sok ilyen  emberrel találkoztam életem során. Kedves segítőkész és megértő. Csak ilyen embereknek kellene lenni a földön.
Ha véletlenül elolvassa a blogom, innen is köszönöm neki a segítséget, nagyon sokat jelentett. ♥