Erről a napról már nem mondhatom el, hogy sikeres fast. Mert nem az. Reggel kezdődött azzal, hogy anya bejött szobámba egy tálca kajával, hogy ennem kell, mert ha nem, pszichológushoz kell járnom. A tálcán volt zöldség, gyümölcs, joghurt, péksütik és csoki. Persze, hogy nem a gyümölcsöt és a joghurtot választottam. Miért is tettem volna? Péksütiket ettem, és a csokit. Ezzel anya megelégedett, én meg legszívesebben elástam volna magam. rohadjak meg! Egy hülye vagyok, ronda, ribanc, dagadék és gyenge.
Azután jött a második "jó" hír. Apánál kell ma aludnom. Utálom, gyűlölöm. Nem akartam idejönni. Ráadásul úgy, hogy anya szólt apának, hogy figyeljen rám, hogy mennyit eszek. Kösz, anyu! Szóval szinte alig érkeztem meg, máris ennem kellett hurkát. Aztán topyojt, amikor kimentünk a városba. Most pedig gulyással kínált. Nem mondta, hogy meg kell ennem, csak kínált. És én rohadt éhes voltam. És elfogadtam, azzal a gondolattal, hogy ha már úgyis zabáltam ma, akkor ez már úgysem árthat.Ne meg egy kanál nutella sem árthat, igaz? Hát DE!! ROHADTUL árthat!! Pedig reggel már 50,8-at mutatott a mérleg. Olyan szép szám volt. Erre én elcseszem. Biztos, hogy híztam. Egy dagadt ribanc vagyok, aki még arra se ées, hogy lefogyjon. Mert mindig, ha sikerül egy fast nap, a rá következő az tuti, hogy binge lesz. Nem vagyok elég jó. Sőt, nem vagyok én jó semmire.Megkérdezhetném, hogy akkor minek élek. De felesleges, mert erre a kérdésre nincs válasz. Nem kellene már élnem. És tudom, hogy ha ma lett volna rá lehetőségem, tettem volna felőle, hogy ne is éljek. De nem tudtam. Egyrészt, mert apa folyamatosan figyel, másrészt pedig én hülye otthon hagytam a pengéimet. Pedig most elég mélyre tudtam volna vágni. Beszedtem volna az összes frontinom, ejtettem volna egy hosszú, mély vágást, és egyszerűen elaludnék. Nem kellene minden hülyeségen aggódnom többet, nem lenne több koplalás, önutálat. De nem tudtam megtenni. Pedig isten a tanúm, mennyire meg akartam. Egy gyenge ribi vagyok, aki még a pengéit se képes magával vinni. De holnaptól mindig lesz nálam, esküszöm!
Holnaptól pedig próbálok fastolni tovább. Ha nem megy, akkor pedig 2-300kcal naponta. Az úgy egy kicsit könnyebb lesz, és talán nem lesz belőle binge. Így végiggondolva az egészet, ha reggel anya nem kezdi el, hogy ennem kell, akkor nem lett volna binge. De nem hibáztathatom. Hiszen ő csak segíteni akar, nem? De akkor miért nem látja, hogy csak árt vele? Mert nem fogok leállni, amíg elég vékony nem leszek. De mikor lesz az? Olyan messzinek tűnik. Annyira lenne kedvem feladni az egészet, abbahagyni a harcot. De nem lehet.Inkább szenvedek, de nem tudom elfogadni a testet, amiben élek. Hiszen ki tudna egy hájas disznó testében élni, amikor tudja, hogy jobbat érdemel, csak küzdenie kell érte? Nem tudom, ki lehet ilyen ostoba, hogy feladja harc nélkül, de én biztosan nem leszek. El kell érnem az álomsúlyt. El kell fogynom. Akkor majd nyugodt lélekkel hagyhatom el ezt a világot.
Szia! :) Szerintem nagyon nagy szerencse, hogy apukád figyelt, és nem voltak nálad a pengéid sem! De azt is remélem, ha lett volna lehetőséged, sem csinálod meg, csak akkor érezted úgy.
VálaszTörlésIlyenkor próbálj meg felsorolni csak három dolgot, amiért élned érdemes. Biztos, hogy van több is, száz százalék, de hármat talán még Te is látsz ezek közül.
Aztán biztos vannak szép emlékeid, idézd fel őket és gondolj arra, mennyi hasonló várhat még rád.:)